:S

sziasztok!
Nektek nem tudom hogy hozza be a blogot de nekem nagyon felnagyította és nem tudom hogy miért. Remélem hogy így is olvasható. Mert sajnos nem tudom vissza állítani. DE szerintem olvasható csak 1-2 méterről jobb!xD
De tényleg nagyon sajnálom. és meg próbálom vissza állítani hogy jó legyen.


U.i:HA valakinek az eredeti méretbe hozza be akkor annak nem szólt.:)
puszi(L)

7.fejezet

- Köszönöm- majd ismét beindítottam a motort és mentem James házához…

Az út további része csendben telt. Jól esett a csend. Ahányszor csak rá pillantottam a fiukra mindig engem néztek. Kivéve Lime. Ő mindig elfordult. Szégyellem magam és félek. Félek, hogy mi lesz. És szégyellem magam, azért mert a fiúk rosszul érzik magukat. Végül megtörtem a csendet.

- Hol kell be fordulni?- kérdeztem

- A következő elágazásnál… itt.-szólt Jade. Én erre csak bólintottam.

- Akkor meg egyeztünk nem említitek, hogy mi volt tenger parton azt mondhatjátok, hogy buliztunk…- bólintottak-, ja és ne vágjatok ilyen szomorú képet. Mert akkor rögtönk ki szúrja. Oké?- ismét csak bólintottak. Kicsit aggódom, hogy mi lesz, mert már látom a házat. James is ott van. Meg álltam a ház előtt és leállítottam a kocsit. Mi előtt kiszálltam volna nyeltem egyet.Na, oké gyerünk. Kiszálltam és a fiúk is. A Cola a kezemben. Jade oda jött mellém és meg fogta a kezem. Oda hajolt a fülemhez hogy súgjon valamit.

- Ne félj! Viselkedünk. Igérem. – Ránéztem és meglepett, amit láttam az arcán. Vigyorgott. Erre én is elmosolyodtam. Lime a másik oldalamra ment és átkarolta a vállam. Rá is ránéztem. Mosolygott. Visszamosolyogtam. Nick is ide jött mosolygott és bólintott.

- Szia!- kiabáltam oda Jamesnek

- Sziasztok. Mi újság? És honnan van a kocsi?

- Semmi különös csak vásároltam. A kocsi pedig az enyém. Ó tényleg a szatyrok!- a fiúk már is ugrottak. Mentek a szatyrokért- Te mi jót csináltál?

- Csak beszélgettem Angelicaval.

- Tényleg ő most hol van?

- Elment vadász… izé a városba.

- Ja- vissza jöttek a fiúk. Kinyitottam az ajtót nekik. Bementünk a konyhába és letették a szatyrokat a hűtő mellé. Én szépen kipakoltam és minden kajának próbáltam valami helyet keresni. Utána bementem a többiekhez a nappaliba. A pizzám és a Colám ott volt az asztalon. Oda mentem és felvettem. Ittam egy kortyot és utána Lime felé fordultam.

- Beszélhetnénk?-az arca elkomorult és csak bólintott. Felállt és követett ki. Amint ki értem rögtön felé fordultam. Szólásra nyitottam a számat, de ő csak nemet intett. Meg fogta a kezem és elkezdett húzni a hintaágy felé. Leültünk és csak néztük egymást. Végül ő törte meg a csendet.

- Sajnálom. Ami a parton történt… én nem tudom mi volt velem csak meg láttam a vért és, és egyszerűen nem tudtam uralkodni én nem tudtam meg állni, hogy…

- Pszt! Én nem erről akarok veled beszélni… hanem meg szeretném köszönni.

- Mit?

- Hogy nem hagytad, hogy elvigyenek a rendőrök. Amúgy tényleg a rokonom vagy?

- Nem. De láttam, hogy megbilincselnek és tudtam, hogy valamit tennem kell. El tudom intézni, van itt egy barátom, aki papírokat tud hamisítani és remekül ért rendőrök átveréséhez is.

- Oh-jött, tőlem a frappáns válasz- Köszönöm

- Szívesen bármikor meg tenném neked- én erre elpirultam. Meg fogta a kezem. Gondolkoztam, rajta hogy elrántsam e vagy hagyjam, a kezem az övében nyugodni- Tudod, úgy örülök, hogy már nem félsz tőlem- Erre meg fagyott bennem a vér… félsz… veszély… vigyázz! Erre kikaptam a kezem az övéből és felpattantam a helyemről. Ő szomorúan és értetlenül nézett

- Sajnálom…- suttogtam elhaló hangon és elkezdtem futni az erdőbe. Hallottam, hogy kiabál utánam. Bántam, hogy ott hagytam. Nem akartam eljönni, de úgy éreztem, hogy mégis futnom kell.

10 perc múlva

Még mindig futok. Közben párszor nagyot dörrent az ég. Meg kell állnom, de nem, tudok. Nem tudok parancsolni a lábamnak. A tüdőm már szúr minden egyes levegő vételnél. Meg akarok állni… Végül lábaim lassultak, míg végül csak sétáltam. Lerogytam a térdemre és lihegtem. Sötét van. Egyedül vagyok. Az erdőben. Felálltam és próbáltam körbe nézni, hogy vajon hol is vagyok. Nem találtam semmi ismerőset. Elindultam valamerre mentem, mentem, mentem. Semmi csak bolyongok az erdőben fölöslegesen. Nagyszerű. Na, jól van, rosszabb már nem lehet. Ekkor nagyot dörrent ismét az ég és egy villám szelte át az eget mázlimra elkezdett zuhogni az eső. Remek. Ügyes vagy Ashley bravó, nagyon jól meg csináltad. A kéne még, hogy belém csapjon a villám. Sírtam. Az eső és könny áztatta arcomat felfelé fordítottam. Miért? Miért kellet elfutnom? Odasétáltam egy fűzfához és át mentem az ágai között. Odabent szárazvolt minden. Leültem a fa tövébe. Fáradt vagyok és álmos. Eldöltem. Aludni akartam végre át utazni egy másik világba ahová elbújhatok minden elől. Meg pihenhetek. Még egy ideig hallgattam az esőt és utána végre elaludtam.

(Lime szemszög)

Hazafelé némák voltunk. Egyikünk, se mert megszólalni. Én legalábbis nem. Aj, mért kellet levinnem a partra? Akkor most ne félne tőlem! Mért vagyok egy ekkor nagy barom? Béna, béna, béna, béna! Gyűlölöm magam! Úgy elgondolkoztam, hogy észre se vettem, hogy meg érkeztünk. Ki szálltam én is a kocsiból és odasétáltam Ashleyhez hogy bíztatólag átkaroljam a vállát. Ő rám mosolygott így én visszamosolyogtam rá. A fiúk elindultak valahova így én mentem utánuk. a kocsi csomagtartójából vittük be a konyhába utána pedig a nappaliba vonultunk át. Nem beszélgettünk csak néztünk. egy kis idő múlva bejött Ashley is. Rám nézett és tudtam, hogy beszélnünk kell. Azt mondta, amire vártam. Ki mentünk, de mikor meg állt, hogy szólásra nyissa a száját én meg állítottam és elhúztam hinta ágyhoz. Egyszer csak el kezdtek belőlem ömleni a szavak. De mikor meg állított azt hittem, hogy leszid vagy valami e helyett csak meg köszönte, hogy elintéztem rendőröket. Meg akartam fogni a kezét, de féltem, hogy elrántja, de azért mégis meg próbáltam. Nem rántotta el. Annyira megnyugodtam, hogy nem néz egy szörnyetegnek hogy peckemre még is elszóltam magam.

- Tudod, úgy örülök, hogy már nem félsz tőlem! – de ő felugrott a helyéről és csak annyit suttogott, hogy ’sajnálom’ és elviharzott az erdőbe.

- Ashley… Ashley!- szuper. Utána akartam menni, de valaki megfogta a vállam.

- Ne menj, hagy nyugodjon le!

- De, Nick, és ha valami baja esik.

- Ne félj nem lesz semmi baja. Ha egy-két órán belül nem lesz itthon akkor meg keressük. Megígérem én erre csak bólintottam és bementem vele a házba.

(James szemszög)

Mi után elmentek rögtön neki estem:

- Jól van Angelica. Meg csináltam most menj haza.

- Nem mert a lány még nem hitte el hogy „velem vagy”.

- Mert nem is vagyok veled! Ezt nem csinálom! Hülyeség! Nem csapombe Ashleyt!

- Tudod, hogy mi lesz akkor, ha nem engedelmeskedsz nekem!

- Tudom. De mért akarod te ezt. Mért akarod megölni? Ha?

- Hmm. nem is tudom talán… élvezetből.

- Míííí? Te elmebeteg vagy? Azt mondtad, hogy mikor találkoztunk, hogy idézem:” Van veled egy csaj. Azt én megölöm. De életbe hagyom, ha kiadod magad előtte a barátomnak! Különben meg ölöm és nem tudod megmenteni! Se te se a barátaid!”Rémlik?

- Ja, hát ez van! Vagy megteszed, vagy meghal! ennyi.

- Jaj, mért kellet nekem bemenni a városba?

- Okos!

- Jaj, FOGD BE!

(Ashley szemszög)

Borzalmas, de furcsa álmom is volt.

„Álltam az erdőben. Előttem egy nagy fűzfa és közeledek, felé átmegyek, a levelek között és látom, magamat amint fekszek a földön. Alszok. Ekkor egy hatalmas dörgés kíséretében egy villám szelte át az eget egyenesen az én fűzfába. Nagy reccsenéssel kezdett el dőlni egyenesen rám. Csattanással ért a földre mikor megéretem nagy súlyát magamon felsikítottam az álombeli én, és akit láttam, hogy fekszik. Kánomba sikítottunk. Kikor a sikítás véget ért síri csend honolta az erdőt. Csak egy varjú károgott.”

Csatakosan ébredtem a hajam a nyakamra és az arcomra tapadt. Ziháltam és meghallottam azt a nagydörgést, amit az álmomban hallottam. Azonnal felpattantam és kisiettem a fa alól. Éppen akkor fordultam meg mikor a fa földet ért. Asz eső még zuhogott. Felnéztem a borús égre és egy nagyot sikítottam aztán ájultan estem össze az erdő és a semmi közepén…

Ízelítő;)

Még mindig futok. Közben párszor nagyot dörrent az ég. Meg kell állnom, de nem, tudok. Nem tudok parancsolni a lábamnak. A tüdőm már szúr minden egyes levegő vételnél. Meg akarok állni…



Remélem tetszik. Nem sokára felrakom a frisst remélem örültök.
Addig is puszi.(L)
Brigi

FELHÍVÁS!

Sziasztok!
Figyeljetek szerintem meg érdemelnék pár komit a fejikhez! mert ha nincs komi akkor meg fölöslegesen írok! mert nem tudom hogy olvassa e egyáltalán valaki. pedig nézem hogy ki jön a blogomra avagy ki olvassa el ezt a fejit és azt a fejit. és bizony sokan jelenítik meg az oldalt és olvassák el a fejiket. de nem kapok komit.jól esne egy-két komment. ezért csak akkor kaptok fejit ha lesz komi. így lesz egy komi határ ami az 5 lesz. ha lesz 5 komi akkor kaptok új fejit!
ennyi remélem megértitek.

6. fejezet

Ekkor egy erős szúrást éreztem a nyakamon…

Éreztem. Éreztem, ahogy távozik belőlem a vér. Éreztem, hogy szorítja a karomat és a torkomat, hogy el ne meneküljek előle. Éreztem, hogy jéghideg teste hozzám simul, hogy ott tartson a falnál. Éreztem, hogy egyek vagyunk. Éreztem fájdalmat, amit ő okozott. Éreztem, hogy sikítani akarok. Éreztem, hogy sírni akarok. De nem tudtam. Félnem kellet volna, de nem féltem. Inkább tűrtem, hogy lassan megöljön. Kezdett minden sötétedni és halkulni. Már nem hallottam a tenger csobogását, a madarak éneklését. Zuhantam a mélység felé éreztem, hogy mindjárt elnyel. Kiáltást hallottam és ez visszarántott a sötétségből és kipattantak a szemeim. Megláttam Nicket és Jadet.

- Jaj, gyerekek, szobára- röhögtek.

Rájuk néztem fájdalmas szemekkel és segítséget vártam. De e helyett mindkettejüknek is ugyanúgy elsötétült a szeme, mint Limenak mikor megérezte a vért. Még két szúrást éreztem a nyakamon. Hogy férnek a nyakamhoz mind a 3-man? Lecsuktam a szemem és megjelentek a könnycseppek a szememben. Sírtam. A forró könnycseppek legördültek az arcomon. Kinyitottam a szemem és pont láttam, ahogy ráestek Jadere. Ő felkapta a fejét és az arcomra nézett. A szemében vérszomj és őrült éhség majd felváltotta felismerést, elszörnyedést és a düh. Elugrott tőlem és oda kiáltott:

- Álljatok le!- És visszarohant hozzám leszakította rólam a két fiút, akik mérgesen néztek Jadere. Én eközben zuhantam, megint de most a földre. Onnan néztem tovább őket. A puffanásra rám emelték a tekintetüket. Lime és Nick elszörnyedve néztek ugyanúgy, mint Jade az előbb. Jadeében sajnálkozás. Mindhárman ide rohantak.

- Jaj, úristen Ashley! Nagyon sajnálom! Mit tettem veled? Oh, annyira sajnálom!

- Mit tettünk!

Lime meg fogta a kezemet. Én meg zuhantam ismét. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy sodródjak. Megint minden elsötétült és elhalkult. A fiúk tovább sajnálkoztak én meg nem tehettem semmit, hogy mondjam:” Élek és virulok! Semmi baj ne aggódjatok! Csak baleset volt!”. Nem tehettem semmit. Csak feküdtem és sodródtam.

- Jaj, ne! Ashley… Ashley… Ashley!- rázogatott valaki, de már a hangokat sem tudtam helyre rakni. Gyenge vagyok. Egyre gyengébb leszek. Csak süllyedek egyre mélyebbre

- Ashley ne hagy itt minket! Hallod? Kérlek ne!- ez már egy másik hang volt.

- Jóvá tesszük, csak ne hallj meg! Könyörgöm- ezt felismertem. Nick volt az. Mosolyogni próbáltam, de meg se bírtam mozdulni.

- Még mindig vérzik! Nézzétek a köveket vörösek a vértől! Nem bírom, már sokáig valamit tennünk kell!- Gyengülés egyre gyengébb. Inkább úgy tűnik mintha, mintha emelkednék. Erősödött a hang. Bár igen, lassan de egyre jobban ki tudom venni mit, beszélnek. Érzem, erősödök meg mozdult a mellkasom, ahogy megint levegő került a tüdőmbe.

- Nézzétek-, mondta Jade- Lélegzik megint és… és ez hihetetlen! Nézzétek a köveket!- éreztem valami visszajön belém és egyre erősebb vagyok- a… a vér visszamegy a testébe a seben át! Ez nem hiszem el!- tényleg vér lenne az visszakaptam a vérem? Na, nem, nem hiszem, a vér nem folyik, be az emberbe az ki folyik az emberből! Kinyitottam a szemem és három aggódó és csodálkozó tekintettel találkoztam. Pislogtam párat. Látok újra. Na, ez már megy, akkor most próbáljuk meg mozdítani a kezem. És meg emeltem a kezem. Ez is megy, akkor most próbáljunk meg felülni. Rátámaszkodtam a kezemre és megpróbáltam ülő helyzetbe tornázni magam. A fiúk látják szerencsétlenkedésemet óvatosan segítettek felülni és megtámasztották a hátamat. Értetlenül néztem rájuk és ők is rám. Egyikünk se szólalt meg.

- Mi történt?- kérdeztem csendesen

- Hát…-Nick

- Ööö…- Lime

- Izé…- Jade

- Értem- mondtam. Igazából tudtam, hogy mi történt csak szerettem volna, ha mondanak valamit.

- Menjünk-kértem meg őket. Segítettek fel állni majd elindultunk vissza a kocsimhoz. Csendben mentünk mindenki a saját gondolataiba merülve.

Mi történhet velem? Nem vagyok vámpír. Dobog a szívem. Meleg a bőröm és puha is. Hallani nem hallottam olyan jól, mint a vámpírok csak úgy, mint eddig. Látni is úgy láttam, ahogy eddig. És emlékszem is a múltamra. Tehát biztos, hogy nem vagyok vámpír. Mellesleg fáj a fejem. Olyan mintha baseball ütővel fejbe vágtak volna. Mintha egy nagy seb lenne a fejemen. A seb! El is felejtettem. Oda nyúltam a nyakamhoz ahol megharapott Lime. Kis dudor volt ott. Csak tapogattam a nyakam. Nem az nem lehet a másikoldalon is megnéztem a két sebet. Ott voltak, de itt is csak kis dudorként. Meg álltam. A fiúk lehagytak és mikor legalább 3 méter volt köztünk hátra néztek. Lime ide jött.

- Mi a baj?

- A sebek…- Próbált úgy nézni mintha nem értené, hogy miről beszélek. De nyelt egyet és a kezét oda tette a nyakamra.

- Eltűntek.

- Nem itt vannak csak kicsi dudorokba- oda nyúltam és Limenak igaza volt. Tényleg eltűntek már- Nem értem eltűntek. De az előbb még itt voltak- Oda nyúltam ahol Lime harapott meg. Ott még ott voltak, de már alig érezni- Itt még itt van- Lime oda nyúlt és éreztem az, mint végig húzza rajta a kezét.

- Igazad van, itt még tényleg itt van.

- Menjük- Nem akartam, hogy hozzám érjen ezért leráztam a kezét magamról.

- Rendben- Szomorúan nézett rám

- Ne félj tőlünk! Tudom, hogy ez most furcsán hangzik és nem elég hihetőnek, de megígérem soha többet nem foglak bántani! És szerintem egyikünk se! igaz?- próbálta menteni a helyzetet Jade, aki képességét használva érezhette, meg hogy mit érzek.

- Én soha nem bántanálak még egyszer- próbálta meg fogni a kezemet Lime, de én elhúzódtam. láttam a fájdalmat a szemében. Ha tudott volna sírt volna. Nekem ettől ismét könnybe lábadt a szemem. Nem akartam sírni, de még is lecsorgott az az egy könnycsepp. Elfordultam és elindultam a kocsim felé.

Mikor oda értem beültem és vártam a fiúkat. Néhány perc múlva ők is ide értek és beültek mellém. Beindítottam a motort és elindultam ki a városból. Sokáig mentünk a fő utca mentén mikor meg láttam egy feliratot:”Don Pepe Pizzéria”. Oda hajtottam a parkolójához. Beparkoltam egy üres helyre és leállítottam motort. Átnyúltam Jade lába felett, mert ő ült mellettem és kinyitottam a kesztyűtartót. Ott volta pénztárcám. Kivettem és kiszálltam a kocsiból nem akartam, hogy jöjjenek a fiúk is. Nem is jöttek szerencsére. Bementem nem voltak túl sokan. Oda mentem a pulthoz és vártam. Volt egy kis csengő a pénztár mellet így meg nyomtam a kis csengőt, ami szorgalmasan csengett. Pár másodperc múlva egy velem egykorú fiú jött ki az ajtón. Unott képpel, de amikor meglátott akkor rögtön felragyogott a szeme.

- Hello mit szeretnél?

- Szia, egy közepes kukoricás pizzát Colával.

- Rendben- nem volt feltűnő hogy mennyire megnéz magának- máris hozom-3 perc múlva hozta a rendelésem-, tessék, itt van.

- Köszi-, kifizettem. Láttam mennyire néz engem gondoltam szórakozom egy kicsit

- Várlak vissza!

- Köszi-, oda hajoltam és adtam egy röpke puszit-szia!

- Szia- és elpirult. még utoljára rá kacsintottam és mielőtt kimentem láttam, hogy majd elolvad. Kuncogtam egy kicsit. Mikor vissza értem a kocsihoz a fiúk még mindig ott ültek és meredtek maguk elé. Nem lehetek a közelükben már. Veszélyes lenne. Kinyitottam a kocsiajtót és oda nyújtottam a pizzát és a Colát Jade kezébe.

- Fogd meg, légyszi!- ő erre csak bólintott és megfogta- Kösz.

Beültem és bekapcsoltam magam. Kivettem Jade kezéből a Colát és ittam egy kortyot. Betettem a pohártartóba és beindítottam a motort. Az engedelmesen feldorombolt kiálltam átadva egy másik autónak a helyemet. Szépen lassan kimentem a fő útra és onnan padló gázzal hajtottam ki a városból. Csend volt. Rá néztem Jadere ő is engem nézett a szemében érthetetlenség. Rá néztem Nickre szemében megbánás és szomorúság. És végül Limera ez volta legrosszabb. Az ő szemében gyűlöletet és mérhetetlenül nagy szomorúságot láttam. Szörnyen bánt, hogy ez mind ellenem irányul. De meg érdemlem. Bár ne találkoztam volna, Jamesszel akkor ez mind nem történik meg. De most már mind egy lehet, hogy nem is ok nélkül történnek ezek a dolgok. Gondolataimból egy sziréna ébresztett fel. Oldalra pillantva a tükörben meg láttam, hogy egy mentőautó az. Gondoltam, hogy versenyzek vele. Már vagy fél kilométert mentünk fej-fej mellet mikor lassítottam és hagytam, hogy leelőzzön. Láttam, még hogy a sofőr nevetett és a másikmentős is. Legalább nekik jó napjuk van. Bárcsak az én napom is ilyen lett volna. Pedig annak indult. Felsóhajtottam és 3 szempárt éreztem magamon. Kiértem a városból és még mentem vagy 500 métert mikor hirtelen beletapostam a fékbe. Gurultam egy kicsit, míg végül teljesen meg álltam. Leállítottam a motort így minden teljes csendbe borult. Egy autó se jött erre ez nem volt fura. Most olyan jól esett a csend. Rá hajoltam a kormányra és hang nélkül sírtam csak folytak a könnyeim. Egy hideg kezet éreztem magamon minek hatására össze rezzentem.

- Jól vagy? – hallgattam nem bírtam meg szólalni. Aztán felemeltem a fejem és letöröltem könnyeimet

- Figyeljetek! Ami ma történt lent a parton az nem említhetitek senkinek. És még csak rá utaló megjegyzéseket se. Titokban kell tartanunk. Ha fontos vagyok, nektek vagy csak egy kicsit érdekel a saját életetek, akkor ne mondjátok senkinek és semminek. Rendben? Jade?

- Jó, rendben.

- Nick?

- Hát szerintem ez nem jó ötlet. De azért oké.

- Lime?- nem jött válasz- Lime?- mondtam kicsit hangosabban

- Hm?

- Hallottad, egyáltalán amit mondtam?

- Ööö ja, igen. Ez nem maradhat titokban. Lehet, hogy holnap már vámpír leszel! Lehet, hogy meg halsz! Ha holnap holtan fognak megtalálni, akkor szerinted mit mondjunk?

- Hát nem érted? Ha holnap meg halok, ha elmondjátok, akkor ti is lehet hogy meghaltok. James által. Láttam rajta hogy nagyon sokat jelentek neki. Mint vámpír- emberbarátság nagyon ritka. Általában az ember az előétel, a fő étel és a desszert. Nagyon ritka örülök, hogy van ilyen barátom. Kérlek titeket, hogy ne szóljatok róla senkinek! Nagyon sokat segítene nekem.

- Rendben.

- Köszönöm- majd ismét beindítottam a motort és mentem James házához.

Ízelítő ;)

Hoztam nektek egy kis ízelítőt:

- Jaj, úristen Ashley! Nagyon sajnálom!Mit tettem veled?! Oh, annyira sajnálom!

- Mit tettünk!