Fontos!!

Moon Angel szeretné kiadatni a könyvét, és azért sok emberrel meg akarom ismertetni az írásait. Így a kiadó is látni fogja, hogy az embereket érdekli amit, és ahogy ír. :)Kérlek nézz be az oldalára és ha tetszik a történet vedd fel a kedvenceid közé, ajánld másoknak is! Hatalmas segítség lenne neki!
itt az oldala:http://arnyjaro.blogspot.com/
és itt egy másik ami nekem nagyon tetszik:http://fallenangelsaga.blogspot.com/
kukkancsatok be!;)

2010. szeptember 29., szerda

6. fejezet

Ekkor egy erős szúrást éreztem a nyakamon…

Éreztem. Éreztem, ahogy távozik belőlem a vér. Éreztem, hogy szorítja a karomat és a torkomat, hogy el ne meneküljek előle. Éreztem, hogy jéghideg teste hozzám simul, hogy ott tartson a falnál. Éreztem, hogy egyek vagyunk. Éreztem fájdalmat, amit ő okozott. Éreztem, hogy sikítani akarok. Éreztem, hogy sírni akarok. De nem tudtam. Félnem kellet volna, de nem féltem. Inkább tűrtem, hogy lassan megöljön. Kezdett minden sötétedni és halkulni. Már nem hallottam a tenger csobogását, a madarak éneklését. Zuhantam a mélység felé éreztem, hogy mindjárt elnyel. Kiáltást hallottam és ez visszarántott a sötétségből és kipattantak a szemeim. Megláttam Nicket és Jadet.

- Jaj, gyerekek, szobára- röhögtek.

Rájuk néztem fájdalmas szemekkel és segítséget vártam. De e helyett mindkettejüknek is ugyanúgy elsötétült a szeme, mint Limenak mikor megérezte a vért. Még két szúrást éreztem a nyakamon. Hogy férnek a nyakamhoz mind a 3-man? Lecsuktam a szemem és megjelentek a könnycseppek a szememben. Sírtam. A forró könnycseppek legördültek az arcomon. Kinyitottam a szemem és pont láttam, ahogy ráestek Jadere. Ő felkapta a fejét és az arcomra nézett. A szemében vérszomj és őrült éhség majd felváltotta felismerést, elszörnyedést és a düh. Elugrott tőlem és oda kiáltott:

- Álljatok le!- És visszarohant hozzám leszakította rólam a két fiút, akik mérgesen néztek Jadere. Én eközben zuhantam, megint de most a földre. Onnan néztem tovább őket. A puffanásra rám emelték a tekintetüket. Lime és Nick elszörnyedve néztek ugyanúgy, mint Jade az előbb. Jadeében sajnálkozás. Mindhárman ide rohantak.

- Jaj, úristen Ashley! Nagyon sajnálom! Mit tettem veled? Oh, annyira sajnálom!

- Mit tettünk!

Lime meg fogta a kezemet. Én meg zuhantam ismét. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy sodródjak. Megint minden elsötétült és elhalkult. A fiúk tovább sajnálkoztak én meg nem tehettem semmit, hogy mondjam:” Élek és virulok! Semmi baj ne aggódjatok! Csak baleset volt!”. Nem tehettem semmit. Csak feküdtem és sodródtam.

- Jaj, ne! Ashley… Ashley… Ashley!- rázogatott valaki, de már a hangokat sem tudtam helyre rakni. Gyenge vagyok. Egyre gyengébb leszek. Csak süllyedek egyre mélyebbre

- Ashley ne hagy itt minket! Hallod? Kérlek ne!- ez már egy másik hang volt.

- Jóvá tesszük, csak ne hallj meg! Könyörgöm- ezt felismertem. Nick volt az. Mosolyogni próbáltam, de meg se bírtam mozdulni.

- Még mindig vérzik! Nézzétek a köveket vörösek a vértől! Nem bírom, már sokáig valamit tennünk kell!- Gyengülés egyre gyengébb. Inkább úgy tűnik mintha, mintha emelkednék. Erősödött a hang. Bár igen, lassan de egyre jobban ki tudom venni mit, beszélnek. Érzem, erősödök meg mozdult a mellkasom, ahogy megint levegő került a tüdőmbe.

- Nézzétek-, mondta Jade- Lélegzik megint és… és ez hihetetlen! Nézzétek a köveket!- éreztem valami visszajön belém és egyre erősebb vagyok- a… a vér visszamegy a testébe a seben át! Ez nem hiszem el!- tényleg vér lenne az visszakaptam a vérem? Na, nem, nem hiszem, a vér nem folyik, be az emberbe az ki folyik az emberből! Kinyitottam a szemem és három aggódó és csodálkozó tekintettel találkoztam. Pislogtam párat. Látok újra. Na, ez már megy, akkor most próbáljuk meg mozdítani a kezem. És meg emeltem a kezem. Ez is megy, akkor most próbáljunk meg felülni. Rátámaszkodtam a kezemre és megpróbáltam ülő helyzetbe tornázni magam. A fiúk látják szerencsétlenkedésemet óvatosan segítettek felülni és megtámasztották a hátamat. Értetlenül néztem rájuk és ők is rám. Egyikünk se szólalt meg.

- Mi történt?- kérdeztem csendesen

- Hát…-Nick

- Ööö…- Lime

- Izé…- Jade

- Értem- mondtam. Igazából tudtam, hogy mi történt csak szerettem volna, ha mondanak valamit.

- Menjünk-kértem meg őket. Segítettek fel állni majd elindultunk vissza a kocsimhoz. Csendben mentünk mindenki a saját gondolataiba merülve.

Mi történhet velem? Nem vagyok vámpír. Dobog a szívem. Meleg a bőröm és puha is. Hallani nem hallottam olyan jól, mint a vámpírok csak úgy, mint eddig. Látni is úgy láttam, ahogy eddig. És emlékszem is a múltamra. Tehát biztos, hogy nem vagyok vámpír. Mellesleg fáj a fejem. Olyan mintha baseball ütővel fejbe vágtak volna. Mintha egy nagy seb lenne a fejemen. A seb! El is felejtettem. Oda nyúltam a nyakamhoz ahol megharapott Lime. Kis dudor volt ott. Csak tapogattam a nyakam. Nem az nem lehet a másikoldalon is megnéztem a két sebet. Ott voltak, de itt is csak kis dudorként. Meg álltam. A fiúk lehagytak és mikor legalább 3 méter volt köztünk hátra néztek. Lime ide jött.

- Mi a baj?

- A sebek…- Próbált úgy nézni mintha nem értené, hogy miről beszélek. De nyelt egyet és a kezét oda tette a nyakamra.

- Eltűntek.

- Nem itt vannak csak kicsi dudorokba- oda nyúltam és Limenak igaza volt. Tényleg eltűntek már- Nem értem eltűntek. De az előbb még itt voltak- Oda nyúltam ahol Lime harapott meg. Ott még ott voltak, de már alig érezni- Itt még itt van- Lime oda nyúlt és éreztem az, mint végig húzza rajta a kezét.

- Igazad van, itt még tényleg itt van.

- Menjük- Nem akartam, hogy hozzám érjen ezért leráztam a kezét magamról.

- Rendben- Szomorúan nézett rám

- Ne félj tőlünk! Tudom, hogy ez most furcsán hangzik és nem elég hihetőnek, de megígérem soha többet nem foglak bántani! És szerintem egyikünk se! igaz?- próbálta menteni a helyzetet Jade, aki képességét használva érezhette, meg hogy mit érzek.

- Én soha nem bántanálak még egyszer- próbálta meg fogni a kezemet Lime, de én elhúzódtam. láttam a fájdalmat a szemében. Ha tudott volna sírt volna. Nekem ettől ismét könnybe lábadt a szemem. Nem akartam sírni, de még is lecsorgott az az egy könnycsepp. Elfordultam és elindultam a kocsim felé.

Mikor oda értem beültem és vártam a fiúkat. Néhány perc múlva ők is ide értek és beültek mellém. Beindítottam a motort és elindultam ki a városból. Sokáig mentünk a fő utca mentén mikor meg láttam egy feliratot:”Don Pepe Pizzéria”. Oda hajtottam a parkolójához. Beparkoltam egy üres helyre és leállítottam motort. Átnyúltam Jade lába felett, mert ő ült mellettem és kinyitottam a kesztyűtartót. Ott volta pénztárcám. Kivettem és kiszálltam a kocsiból nem akartam, hogy jöjjenek a fiúk is. Nem is jöttek szerencsére. Bementem nem voltak túl sokan. Oda mentem a pulthoz és vártam. Volt egy kis csengő a pénztár mellet így meg nyomtam a kis csengőt, ami szorgalmasan csengett. Pár másodperc múlva egy velem egykorú fiú jött ki az ajtón. Unott képpel, de amikor meglátott akkor rögtön felragyogott a szeme.

- Hello mit szeretnél?

- Szia, egy közepes kukoricás pizzát Colával.

- Rendben- nem volt feltűnő hogy mennyire megnéz magának- máris hozom-3 perc múlva hozta a rendelésem-, tessék, itt van.

- Köszi-, kifizettem. Láttam mennyire néz engem gondoltam szórakozom egy kicsit

- Várlak vissza!

- Köszi-, oda hajoltam és adtam egy röpke puszit-szia!

- Szia- és elpirult. még utoljára rá kacsintottam és mielőtt kimentem láttam, hogy majd elolvad. Kuncogtam egy kicsit. Mikor vissza értem a kocsihoz a fiúk még mindig ott ültek és meredtek maguk elé. Nem lehetek a közelükben már. Veszélyes lenne. Kinyitottam a kocsiajtót és oda nyújtottam a pizzát és a Colát Jade kezébe.

- Fogd meg, légyszi!- ő erre csak bólintott és megfogta- Kösz.

Beültem és bekapcsoltam magam. Kivettem Jade kezéből a Colát és ittam egy kortyot. Betettem a pohártartóba és beindítottam a motort. Az engedelmesen feldorombolt kiálltam átadva egy másik autónak a helyemet. Szépen lassan kimentem a fő útra és onnan padló gázzal hajtottam ki a városból. Csend volt. Rá néztem Jadere ő is engem nézett a szemében érthetetlenség. Rá néztem Nickre szemében megbánás és szomorúság. És végül Limera ez volta legrosszabb. Az ő szemében gyűlöletet és mérhetetlenül nagy szomorúságot láttam. Szörnyen bánt, hogy ez mind ellenem irányul. De meg érdemlem. Bár ne találkoztam volna, Jamesszel akkor ez mind nem történik meg. De most már mind egy lehet, hogy nem is ok nélkül történnek ezek a dolgok. Gondolataimból egy sziréna ébresztett fel. Oldalra pillantva a tükörben meg láttam, hogy egy mentőautó az. Gondoltam, hogy versenyzek vele. Már vagy fél kilométert mentünk fej-fej mellet mikor lassítottam és hagytam, hogy leelőzzön. Láttam, még hogy a sofőr nevetett és a másikmentős is. Legalább nekik jó napjuk van. Bárcsak az én napom is ilyen lett volna. Pedig annak indult. Felsóhajtottam és 3 szempárt éreztem magamon. Kiértem a városból és még mentem vagy 500 métert mikor hirtelen beletapostam a fékbe. Gurultam egy kicsit, míg végül teljesen meg álltam. Leállítottam a motort így minden teljes csendbe borult. Egy autó se jött erre ez nem volt fura. Most olyan jól esett a csend. Rá hajoltam a kormányra és hang nélkül sírtam csak folytak a könnyeim. Egy hideg kezet éreztem magamon minek hatására össze rezzentem.

- Jól vagy? – hallgattam nem bírtam meg szólalni. Aztán felemeltem a fejem és letöröltem könnyeimet

- Figyeljetek! Ami ma történt lent a parton az nem említhetitek senkinek. És még csak rá utaló megjegyzéseket se. Titokban kell tartanunk. Ha fontos vagyok, nektek vagy csak egy kicsit érdekel a saját életetek, akkor ne mondjátok senkinek és semminek. Rendben? Jade?

- Jó, rendben.

- Nick?

- Hát szerintem ez nem jó ötlet. De azért oké.

- Lime?- nem jött válasz- Lime?- mondtam kicsit hangosabban

- Hm?

- Hallottad, egyáltalán amit mondtam?

- Ööö ja, igen. Ez nem maradhat titokban. Lehet, hogy holnap már vámpír leszel! Lehet, hogy meg halsz! Ha holnap holtan fognak megtalálni, akkor szerinted mit mondjunk?

- Hát nem érted? Ha holnap meg halok, ha elmondjátok, akkor ti is lehet hogy meghaltok. James által. Láttam rajta hogy nagyon sokat jelentek neki. Mint vámpír- emberbarátság nagyon ritka. Általában az ember az előétel, a fő étel és a desszert. Nagyon ritka örülök, hogy van ilyen barátom. Kérlek titeket, hogy ne szóljatok róla senkinek! Nagyon sokat segítene nekem.

- Rendben.

- Köszönöm- majd ismét beindítottam a motort és mentem James házához.